Az éjszaka mindent megold?

Én a saját házasságomban mindig apró, de mégis fontos fordulópontnak tartom az éjszakákat.

A feleségemmel van egy olyan megállapodásunk, hogy addig tilos elaludnunk, amíg nincs minden rendben. Hogy csúnyán és magyartalanul fejezzem ki magam: nálunk tilos a haragban, szomorúságban “egymás mellett fekvés”.

Miért, mi történik, ha erre nem figyelünk?

Vannak, akik váltig állítják, hogy az éjszaka pont arra alkalmas, hogy elengedjük a napi gondokat. Lecsitulnak a heves érzelmek, kialusszuk az idegességünket, a bánatunkat.

A válaszom erre az, hogy valóban igaz, hogy az alvás sok esetben segít lehiggadni, megnyugodni. Ezzel természetesen nem vitatkozom.

veszekefés éjszaka

Vajon mi történik, ha az éjszakába magunkkal visszük
a problémáinkat ahelyett, hogy megbeszélnénk őket?

Azt azonban kevesen tudják, hogy az át nem beszélt problémák továbbra is ott maradnak közöttünk, hiszen egy puszta alvástól nem oldódnak meg. Akik ezzel nem számolnak, két veszéllyel is szembe kell nézniük:

1) A problémák később előjönnek. Nem tudom, Ön hányszor kapott a párjától utólag olyan támadást, amire nem is számított. Ilyenre gondolok, mint hogy: “Te mindig….”. Ugye, hogy elő tudnak jönni ezek a ki nem beszélt problémák?

2) Az igazi veszélyt azonban az alábbi közmondás fejezi ki a legjobban: sok kicsi sokra megy. Nem azzal van a gond, ha vannak apróságok, amelyek feszültséget okoznak. A gond azzal van, ha ezekkel nem foglalkozunk, elnézzük őket, és hagyjuk ezeket felgyűlni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy örömmel, tisztán tudunk-e belenézni a párunk szemébe, vagy pedig az általunk okozott apró kis megbántások, bűnök, hazugságok, figyelmetlenségek láthatatlan falként egyre inkább eltávolítanak a párunktól.

Ezért nagyon fontos, hogy soha ne térjünk úgy nyugovóra, hogy valami nincs köztünk rendben. Figyeljünk arra, hogy ne vigyük tovább a nap gondjait, még akkor sem, ha a szemünk már nagyon le akar ragadni!

Ja, és mielőtt bárki azt hinné, hogy ez az egész kizárólag a kezdő házasok kiváltsága, és néhány év együttélés után kivitelezhetetlen, előre üzenem neki: soha nem késő elkezdeni!

Nyugodalmas elalvást kívánok mindenkinek!

Tetszett?

Küldje tovább a bejegyzést azoknak, akiknek érdekes lehet! Egyszerűen csak kattintson az alábbi ikonok egyikére:

Önnek mi a véleménye?

  • Kosztolányi Krisztián hozzászólása:

    Az esti és a reggeli ima is legalább ilyen jó, főleg, ha együtt követik el a párok, családok. :)

    2010. 08. 30. - 16:56
  • Gál Melinda hozzászólása:

    Ez csak akkor működik,ha mindketten akarják.Az én párom nem szereti megbeszélni a dolgokat…,mindig majd máskor.Ez a válasz.Szóval előfordul,hogy szomorúan alszunk el.Így ezt lehetetlen kivitelezni.

    2010. 08. 30. - 17:15
    • Zsuzsamama hozzászólása:

      Kedves Melinda!
      Valóban, a házassághoz két fél kell. Én emiatt most 35 év után vagyok kénytelen új életet kezdeni. Látszat-ketten (azaz egyedül) már jó 10 éve nem ment. De az igazság az, hogy kb. 37 éve hazudtam magamnak. És a férjemnek ez kényelmes volt. Hát, gondolkodj el.

      2010. 09. 15. - 14:36
  • tussinger hozzászólása:

    az intelligens megoldás:ha lelki békében térünk nyugovóra

    2010. 08. 31. - 12:01
  • Edit hozzászólása:

    Egy halom közmondás és szólás jutott az eszembe. Pl: Nem kell mindig a bolhából is elefántot csinálni… illetve: Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.
    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon nehéz kiválogatni a napi szennyesből azokat, amikből igenis elefántot kellene csinálni még lefekvés előtt, hogy aztán ne teljen be a pohár. Persze az is igaz, hogy sokszor fel sem fogom, hogy megbántottam a páromat, mert esetleg nekem természetes minden, ő pedig fortyoghat magában. De még ha fordítva is lenne, tehát én vagyok a megbántott, akkor sem biztos, hogy előhozakodok a témával, ha pl. egy halom nagyobb horderejű gondja van a páromnak. És lehetne még ragozni a témát…..

    2010. 08. 31. - 12:56
    • Edina hozzászólása:

      teljesen egyetértek!
      vannak napok, amikor feszültebb az ember, és estére annyira nyűgös, hogy a bolhát is elefántnak látja. és abban a lelki állapotban elég nehéz eldönteni, hogy az elefántnak nézett bolhát érdemes-e tovább forszírozni. általában nálunk az vált be a férjemmel, hogy vannak problémák, amiket meg lehet beszélni lefekvés előtt, de vannak amiket nem. ekkor éreztetjük a másikkal, hogy nem azért hagyjuk abba a beszélgetést, mert nem érdekel a probléma megléte és a szőnyeg alá akarjuk seperni, hanem elgondolkozunk az eddig elhangzottakon, éjszaka átgondoljuk és holnap visszatérünk rá. ez mindig beválik. vannak problémák, amik másnap már szóra sem érdemesek (ekkorra kiderül hogy a probléma tényleg bolha volt), ez a jobbik eset :) amikre viszont érdemes még beszélgetést szánni, azt folytatjuk. vannak olyan nagyobb horderejű problémák is, amikre egyszerűen nem elég 1 beszélgetés, mert megy az “alkudozás”. pl. ha egyikőnk olyat akar, amit a másik nagyon nem, akkor többmeccses a dolog, mert alkudozunk magunkkal és a párunkkal is, hogy ki mit enged, és kínál, hogy kompromisszum szülessen.
      remélem tudtam segíteni valakinek ezekkel a mondatokkal :)

      2010. 09. 15. - 16:38
  • Piroska hozzászólása:

    Boldog az az ember aki komolyan veszi, hogy haraggal nem szabad lefeküdni, mindig meg kell beszélni a sérelmeket, és meg kell bocsájtani egymásnak.
    Ebben az esetben tud jól müködni a házasság,és csak akkor lesz valóságos ha mindketten igy cselekszenek.

    2010. 08. 31. - 14:47
  • Anikó hozzászólása:

    Szerintem is az a legjobb ha a problémát nem visszük át másnapra még akkor sem,ha esetleg fáradtak is vagyunk,mert saját tapasztalatom,hogy nehéz a munkámra koncentrálni.Viszont ezt csak a komoly problémákra értem.Szerencsére a férjem ebben is társ.

    2010. 09. 01. - 20:31
  • Csilla hozzászólása:

    Az én párom is a legtöbb alkalommal befelé fordul és nem akar a problémáról beszélni és reggel is folytatódik a duzzogás. Szóval hogy lehet megoldani azt ha az egyik fél szeretné megbeszélni a gondokat lefekvés előtt de a másik nem?

    2010. 09. 04. - 21:50
  • Hende László hozzászólása:

    Ne menjen le a nap a te haragoddal!Ezt mindig betartottam és végre eljött az idő,amikor mind ketten ezt valljuk,mert ez egyben bibliai igazság.Próbálja ki minden ember,aki eddig ezt nem tudta megtenni.Krisztus akkor sem volt harag tartó,amikor a kufárok és pénzváltókat kiúzte és asztalaikat felburogatta.Tisztelettel Laci Maci.

    2010. 09. 07. - 17:58
    • Zsuzsamama hozzászólása:

      Nem vagyok vallásos, de teljesen egyetértek.
      Örülök, hogy Nektek sikerült. További kitartást, sok boldogságot kívánok. (más öröme is boldoggá tesz)

      2010. 09. 15. - 14:39

Szóljon hozzá itt:

AJÁNDÉK ÚJ LÁTOGATÓKNAK!

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:

Legfrissebb blogbejegyzések

Legfrissebb hozzászólások

  • vityol: Az igazi keresztény házasság a hiten alapul. Jó házassága csak két,...
  • Flora: Egy párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, melyekből ki lehet jönni, ha...
  • Korni: Én is csatlakoznék az előttem szólokhoz, ehhez mindkét félnek olyan...
  • Netty: Hasonlóan egyetértek Inez hozzászólásával! Sok tanácsot, feladatot...
  • Marika: A remény hal meg utoljára… Úgy látom, nagyon sokan hasonló...

Alapművek, amelyeket érdemes elolvasni

Így tudok Önnek segíteni



Békében együtt CD-csomag
Mi a titka azoknak, akik minden egyes nap boldogan élnek a kedvesükkel?
Melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket Ön is elkövet a párjával való kommunikációban?
Kattintson ide a részletekért »



Boldogan egy férfival.
De hogyan?!

A régi megközelítés a férfiakhoz ma már nem működik. Mi az új megközelítés?
Hogyan lehet megváltoztatni jó irányba egy férfit?
Kattintson ide a részletekért »

© 2008-2011 – Dr. Mészáros Ádám

Válás, válóper

Honlapkészítés: pixelhuszár