Így kell csinálni! – riport Zsuzsával az újrakezdésükről
Kedves Zsuzsa! Az egyik cikkemre a fentiek szerint reagált, és ezt követően rengetegen érdeklődtek Ön iránt, volt, aki még az elérhetőségét is elkérte tőlem, hogy megtudja a titkát. Ön nem egy celeb, nem egy “különösen érdekes” ember, hanem egy ugyanolyan hétköznapi életet élő hölgy, mint a legtöbb olvasóm.
Talán pont emiatt arra voltak sokan kíváncsiak, hogy miként sikerült rendbehoznia a párjával a kapcsolatát. Hiszen ha valakik eljutnak odáig, hogy külön költözzenek, ott már elég nagy gondok vannak a kapcsolatban. Ön és a párja viszont innen „fordított”, ma boldog párkapcsolatban élnek úgy, hogy korábban majdnem örökre elváltak az útjaik.
Milyennek indult a kapcsolatuk? Milyenek voltak az első évek?
Már rögtön a kapcsolatunk elején egymásra hangolódtunk. Olyan volt, mintha, mindig is ismertük volna egymást. Nagyon hasonlóan gondolkodtunk. Az első években nagyon boldogok voltunk, minden szép és jó volt.
Azt mondja, hogy 7 év után tönkrement a kapcsolatuk. Mikortól vette észre, hogy valami nem stimmel?
"Túl anya" voltam...
A gyermekünk születése után. “Túl anya” voltam. Teljesen elhanyagoltam a páromat, nem figyeltem rá és egyáltalán nem volt közöttünk szexuális kapcsolat sem. Csak a fiúnk körül forgott minden.
Lehet, hogy durva hasonlat, de kicsit olyan volt minden, mint az állatoknál, amikor a nőstény elkergeti maga mellől a hímet, mikor a kicsinyeit neveli.
Természetesen ahogy nőt a fiunk a figyelem már megoszlott a gyermekünk és a párom között, de akkor már késő volt.
Konkrétan ki mondta ki, azt, hogy menjenek külön, és milyen volt a különélés időszaka?
Én mondtam ki, de a párom abszolút egyetértett velem. Úgy gondoltuk, ha most nem válunk szét békében, akkor később történik meg haragban.
Az óvodás korú fiammal albérletbe költöztünk, így eléggé megterhelő volt a különélés, mind lelkileg, mind anyagilag. Lelkileg azért, mert nem nagyon szeretem az új dolgokat, a megszokások rabja vagyok.
A különélésünkről tudni kell, hogy – a gyermekünk miatt, illetve mivel egy helyen dolgoztunk – napi szinten találkoztunk. A szakításunk elején ez egy kicsit feszélyezett bennünket, de egy-két hónap után már nem okozott problémát.
Hogy sikerült egymásra találniuk úgy, hogy különéltek?
A párom közeledett.
Elmondása szerint, ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban rájött, hogy neki ránk van szüksége. Mi vagyunk igazán fontosak neki.
Én egy kicsit féltem az újrakezdéstől, de ahogy megint elkezdtünk “összeismerkedni”, tudtam, hogy jó döntést hozunk.
Miben változott Ön, és miben a párja?
Úgy gondolom, hogy ugyanabban változtunk. Mindketten átértékeltük az életünket. Nagyon figyelünk egymásra. Jobban magunkba nézünk. Hiszen nem biztos, hogy mindig az a jó, amit mi akarunk
A hozzászólásában mit értett az alatt, hogy a „fogainkat” folyamatosan ellenőrizzük? Talán azt, hogy sokkal többet foglalkoznak a kapcsolatukkal?
"Nagyon sokat beszélgetünk..."
Nagyon sokat beszélgetünk. Ha bánt bennünket valami, minél hamarabb átbeszéljük. Nem őrlődünk magunkban, mert olyankor túl sokat gondolkozik az ember és kitalál nem létező sérelmeket. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyunk gondolatolvasók. Nem tudhatjuk, hogy a másik miként éli meg a problémás helyzetet.
Zsuzsa, mit tanácsol azoknak, akik nem boldogok a párjukkal?
Talán azt, hogy próbáljanak néha a másik szemével is látni, vagy legalább is kívülállóként. Ha felmerül egy probléma és azt megpróbáljuk kívülről szemlélni, sokszor rájövünk, hogy milyen bagatell dolgokból tudunk haragot szítani.
Továbbá, hogy sokat beszélgessenek. Mondják el egymásnak a vágyaikat, problémáikat, sérelmeiket. Természetesen fontosnak találom, hogy ez mindig nyugodt állapotban történjen. Hiszen sokszor az is baj, hogy akkor közöljük a párunkkal a sérelmeinket, mikor mindketten feldúlt állapotban vagyunk.
Zsuzsa, gratulálok az új élethez, sok-sok boldog és örömteli időszakot kívánok Önöknek! Nagyon köszönöm minden olvasóm nevében a riportot!
Tetszett?
Küldje tovább a bejegyzést azoknak, akiknek érdekes lehet! Egyszerűen csak kattintson az alábbi ikonok egyikére:
Önnek mi a véleménye?
Szóljon hozzá itt:
AJÁNDÉK ÚJ LÁTOGATÓKNAK!
Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
Legfrissebb blogbejegyzések
- Jaj, ezt már mióta nem csináltam meg!
- Ölelkezni? Azt mindenki tud…
- “Igyekszünk, és ami nagyon fontos, hogy mindketten”
- Párkapcsolati nyelvtanóra: múlt, jelen, jövő
- A kutya, a hajszárító és a házasság
Tovább az összeshez »
Legfrissebb hozzászólások
- vityol: Az igazi keresztény házasság a hiten alapul. Jó házassága csak két,...
- Flora: Egy párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, melyekből ki lehet jönni, ha...
- Korni: Én is csatlakoznék az előttem szólokhoz, ehhez mindkét félnek olyan...
- Netty: Hasonlóan egyetértek Inez hozzászólásával! Sok tanácsot, feladatot...
- Marika: A remény hal meg utoljára… Úgy látom, nagyon sokan hasonló...
Alapművek, amelyeket érdemes elolvasni
Így tudok Önnek segíteni
Békében együtt CD-csomag
Mi a titka azoknak, akik minden egyes nap boldogan élnek a kedvesükkel?
Melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket Ön is elkövet a párjával való kommunikációban?
Kattintson ide a részletekért »
Boldogan egy férfival.
De hogyan?!
A régi megközelítés a férfiakhoz ma már nem működik. Mi az új megközelítés?
Hogyan lehet megváltoztatni jó irányba egy férfit?
Kattintson ide a részletekért »
Nagyon érdekes volt, köszönjük! De ez egy interjú, nem riport!!
Örülök, hogy tetszett! Úgy tudom, hogy a riport attól riport, hogy egy történet áll a középpontjában, így talán ez egy interjú formájában leírt riport. De ennek a kérdésnek eldöntését meghagyom tényleg azoknak, akik jobban értenek hozzá. :)
Köszönöm!
Még sok ilyen történetet szeretnék olvasni !!!!!!
És ugye, hogy lehetséges.
És ugye, hogy sok munka.
Hiába mondom a férjemnek.
Nem szereti, hogy erőlködni kell, hogy energiát kell bele fektetni. Azt hiszi, magától kell mennie, akkor jó. Akkor az “igazi”, ha spontán megy magától.
Kedves Viola!
Az én férjem ugyanilyen mint az Öné. Ő sem tett bele semmit. Ráadásul mint a riportalanynál nálunk is hasonló problémák merültek fel. Annyi különbséggel, hogy nem tudtunk szétmenni. Ez iszonyú feszültségeket okozott. Sokszor kívántam bárcsak szétmehettünk volna és megismerhettük volna újra egymást. Így különválasztani a rosszat a jótól nagyon nehéz volt. A végén aztán mi is hasonlóan cselekszünk mint a fenti pár. Viszont még csak pár hónapja megy így. Én úgy értem el ezt, hogy rengeteg könyvet elolvastam a témáról.
Ami segített más szemszögből vizsgálni az életünket és néha mint egy terapeuta beszéltem a férjemmel. Másban ugyanis nem bízott meg.
Köszönöm a biztatást!
Aki e történet olvasáasa után azt kifogásolja,hogy ez egy interju és nem ripor ….az inkább ne is szóllaljon meg!
Ebben a történetben más a lényeg…melyet sokan meg is értettek!
Sajnos az ember hosszú házasság alatt biztosan eljut odáig …egyszer biztosan….,hogy valami nem müködik!
Nem biztos,hogy azonnal el kell válni.Hiszen Zsuzsáék is ujra kezdték!
Akik valóban szeretik egymást…akik tudnak együtt élni azok minden problémát megoldanak….bármilyen eredetü legyen is az!!
Üdv!
Boldoggá tesz, hogy elérhető bizonyítékot olvashattam: valóban lehetséges. Köszönöm és további boldog közös életet kívánok.
Krisztián :)
Igen, Zsuzsáék történetének a fő üzenete az, hogy meg lehet csinálni! :)
..és valóban. Hiszem. :) Viszont ehhez mindkettőnknek tennünk kell..
Üdv!
Nagyon megindító. Nagyon szerettem volna Én is így élni.
Minden vágyam ez volt. De mint sok mindenhez akarás és két ember hajlandósága kell.
Élten át legyenek boldogok,egészségesek,s büszkék arra amit elértek!
mcsm :)
Igen, valóban két ember kell hozzá. Annyival kiegészíteném a dolgot, hogy az ember hatással tud lenni a másikra. A kérdés csak az, hogy mikor kezd ennek neki. :)
Tetszett a történet. Valóban a problémák, örömök meg- és kibeszélése segíthet a boldogabb élet megélésében. A beszélgetésekhez azonban két ember kell, és ez akkor működik, ha mindkét fél akarja, meg akarja beszélni a dolgokat. Gratulálok, hogy nekik már sikerült.
“És boldogan éltek , míg meg nem haltak…” Meseszerű. Talán nem is igaz.
Kedves Ádám!
“A gyermekünk születése után. “Túl anya” voltam. Teljesen elhanyagoltam a páromat, nem figyeltem rá és egyáltalán nem volt közöttünk szexuális kapcsolat sem.”
Ez az idézet nem “életszerű”, bár nem tudjuk, hogy mennyi időről van szó?
A szoptatási idő alatt is kívánósak a Nők, – nem véletlenül születnek Tesók is gyakran másfél év (18 hónap ) előtt – után.
Ádám,
kicsit túl sok már a MaRkeCiNg, amit, gondolom US-ből veszel át, de azért még nem íratkozom le…
Üdv
T.
programozó
Kedves T!
Ha valami nem tetszik, ha valami idegesíti, őszintén mondom, hogy nyugodtan iratkozzon le. A hírleveleim, a blogom, a CD-im egy lehetőség, nem kötelező semmi sem.
Egyáltalán nem leszek szomorú, ha elbúcsúznak tőlem azok, akiknek nem tetszik az, amit csinálok. Mostanában napi szinten kapom a “köszönöm” leveleket, a mediáció utáni mosolyokat. Ha újra kellene kezdenem, akkor sem csinálnám másképp.
Barátsággal:
Dr. Mészáros Ádám
Kedves Ádám!
Látod, most Ön is úgy reagált, mint egy sértett ego:
“Ha valami nem tetszik, ha valami idegesíti, őszintén mondom, hogy nyugodtan iratkozzon le. A hírleveleim, a blogom, a CD-im egy lehetőség, nem kötelező semmi sem.”
Ádám,
Ön “ideges” volt, mikor ezt írta. Én nem mondtam, h valami idegesít, ezt csak írtad…
Nem életszerű?? Dehogynem..még mennyire. Nagyjából az összes barátunknál ez (volt) a helyzet, magunkat is beleértve. A kistesók sokszor tervszerűen születnek, nem hevületből, hirtelen felindulásból. Persze kivétel mindig van.
Savanyu a szolo…
Én nagyon szerencsés voltam, mert van egy csodálatos anyósom, és amikor megszültem az első gyermekünket, akkor odaült mellém és elmondta, hogy mire vigyázzak.
Elmondta, hogy nem szabad “túl anyának” lenni, bámennyire is a legfontosabb a világon az adott pillanatban a gyermekünk. Elmondta, hogy ha csak a gyerekkel foglalkozok és elhanyagolom a férjemet, akkor később amikor már a gyereknek nem lesz szüksége rám, akkor ott lesz egy megunt, elhanyagolt társ, akivel már beszélgetni se sokat fogok. Először azt gondoltam, hogy hogyan lehet ennyire önző egy anya, hogy a fia érdekében erre kérjen engem. Azután nagyon hamar rájöttem, hogy mennyire igaza van, és milyen bölcs az én anyósom, és én be is tartottam, nemrég voltunk 30 éves házasok. Megtaláltam azt a középutat, hogy a gyereket is úgy szeressem, ahogy kell és a férjemet is. Persze ebben ő is sokat segített, kivette a részét a gyereknevelésből, a házimunkából, hogy több időnk legyen egymásra. Gyerekeink úgy nőttek (nőnek) fel, hogy tudják, hogy szüleik szeretik egymást és őket is egyformán és mindig mindenki számíthat a másikra.
Ezt a tanácsot, mint anyakönyvvezető, nagyon sokszor elmondtom a menyasszonyoknak, amikor a házasság útjára engedem őket. Én hálás vagyok az anyósomnak, hogy időben figyelmeztetett és tudom, hogy sok olyan lány van, akinek ezt nem mondják el és abba a hibába esik, hogy túl anya lesz, elhanyagolja a férjét, néha még magát is, majom szeretettel szereti a gyermeket és sokszor helyrehozhatatlan lépések követik egymást.
Mint anyakönyvvezető meg szoktam kérdezni az elvált fiatalokat, hogy mi volt a válás oka, és igen sok esetben az a válasz, hogy amikor megszületett az első gyermek a feleségük megváltozott, elhanyagolta a férjét.
Köszönöm a biztatást.
Jó olvasni, hogy vannak még 30 éves boldog házasok.
A szüleim példája alapján csak megerősíteni tudom azt a tényt, hogy a kapcsolatok rámennek arra, ha a szülők feloldódnak az anya és apa szerepben. Azt tapasztalom, h azoknál a pároknál, ahol anyának és apának szólítják egymást, sajnos megfeledkeznek arról, h ugyanúgy nő és férfi maradtak, csak bővült a szerepük. Már csak a gyerekekről szól az élet, és egymással is többnyire csak a gyerekekről és a munkáról beszélünk, de az ő kapcsolatukról nem. A szüleim 35 év házasság és 41 év együttlét után mentek szét, és hiszem, h emiatt. Mi felnőttünk a testvéremmel, kirepültünk otthonról, és ezzel vhogy megszűnt a feladat, amire ők szerelemből házasságot hoztak létre.
Szóval igenis fontos a párkapcsolatot folyamatosan építeni, minden nap beszélgetni kell, minden nap jól meg kell szemlélnünk a párunkat, mert nap mint nap újabb és újabb behatások érnek minket.
És egy nagyon fontos dolog, amit egy templomi esküvőn hallottam egy fiatal lelkésztől: “…ha nem hallgatod meg a párod, majd másvalaki hallgatja meg; ha nem öleled meg, majd más öleli meg; ha nem varrod fel a gombját, majd más teszi meg…”
Nagyon szép történet, csak nagyon ritka….kár…
jó lenne ha a pálda ragadós lenne, és tudnánk követni Zsuzsáékat…egyetértek, hogy nagyon fontos, megbeszélni az apró vélt vagy valós sérelmeket, nem gyüjtögenti öket, bámennyire is nehéz roluk beszélni….
én is igyekszem ezt az utat járni, de nehéz ebben a ferfiakat megtalálni, ök nem annyira beszélgetösök…
végül is az is tetszett, hogy valaki (T) meg merte írni a nem csak pozitív véleményét is
Sziasztok!
Olvastam a hozzászólásokat és úgy gondoltam, hogy akik úgy érzik a történet meseszerű akkor nem látnak messzebb a saját kapcsolataiknál!
Én is hasonló helyzetbe kerültem több hónappal ezelőtt, igaz nálunk nem a gyerekszületés vagy ilyesmi volt a probléma hanem mi magunk. 5 évi együttélés és másfél éves házasság után válni készültünk. Voltak már komoly veszekedéseink, volt olyan, hogy egy hétre itthagytam őt, hogy gondolkozzon el mit szeretne. Január környékén a kezembe akadt egy könyv ami megváltoztatta az életemet, a címe “A párkapcsolat művészete”, mindenkinek ajánlom. A lényege a szeretet de az a fajta szeretet amit a könyv leír és nem amit mi ezen a címen művelünk a kapcsolatainkban, és az hogy beleesünk abba a hibába, hogy elvárjuk egyetlen egy személytől, hogy megfeleljen minden elvárásunknak, közben nem vesszük észre az apró dolgokat. A lényeg, hogy én változtam, a párom először nem tudta mi történt velem de a viselkedésem őt is megváltoztatta, viszont fenntartással kezelte a változásomat és amikor elmondtam neki mitől változtam meg akkor emelt egy falat közöttünk amit nem tudtam lerombolni és közölte velem már túl késő….Egyszer valahol azt olvastam, hogy addig amíg van érzelem (bármilyen lehet akár gyűlölet is) a párkapcsolatban addig a kapcsolatot meg lehet menteni. Szóval a szakadék széléről hoztuk vissza a házasságunkat mert tény, hogy mindketten akartuk. Nehéz volt…sok mindent kellett újragondolni, átértékelni. Az igazi nagy áttörést az okozta, hogy a mentálhigiénés tanfolyamon szakdolgozatot kellett készítenem, a témám a párkapcsolatok válsága volt….és megkértem a férjemet, hogy segítsen megszerkeszteni…kénytelen volt elolvasni a hozzá összeszedett irodalmat….:-)amin ő is elgondolkodott…ez is hozzájárult ahhoz, hogy másképp fogja fel ő is a kapcsolatban keletkező konfliktusokat és ne halmozza fel sérelmeit hanem beszéljen roluk akkor és ott amikor vele megtörténik. A lényeg, hogyha az egyik fél változik, automatikusan változik a másik is mert látja, hogy jó és ez ösztönzi, hogy folytassa…Tudom, hogy hosszúra sikerült a hozzászólásom. Akit érdekel az úgyis végigolvassa :-)
Üdv. egy “életszerű” hozzászóló :-)
Elnézést kérek a kötekedésért, nem ez volt a szándékom. És kedves Irén, képzelje, attól hogy meg mertem szólalni, még nagyon is átéreztem és megértettem, miről szól az írás. És tetszett, mint mondtam.
Most nagyon aktuális ez a számomra, ugyanis két év után úgy tűnik, végleg szakítottam a párommal. Kilenc hónapig éltünk együtt, ő három hónappal a költözés után megcsalt. Erre rájöttem, és egyből kidobtam. Azután sokat beszélgettünk, és látszott rajta, hogy rettenetesen bánja, azt is láttam, hogy akar változni, ezért (lehet hogy túl hamar) visszafogadtam. Fél éve sem voltunk újra együtt, mikor láttam, hogy szexpartnerkereső oldalon írogatott nőcskéknek. Ez már túl sok volt. Mikor újra összejöttünk, elmagyaráztam neki, hogy kell viselkednie. Megígérte, hogy elmondja, ha valami baja van (első alkalommal is ez volt a kiváltó ok: hogy nem képes beszélni a problémájáról, magába fordul és mással foglalkozik), én pedig megmondtam neki, hogy ha mással akar lenni, akkor mondja meg, szétválunk békességben, de ha utólag tudom meg, azzal iszonyatosan megaláz. Ezek után is képes volt arra, hogy másoknak udvaroljon, az is csak a véletlenen múlott, hogy éppen nem feküdt le a nővel, akivel találkozott a hátam mögött. Miközben éreztem, hogy a kezdeti beszélgetések elmaradoztak, hiába kérdezem, nem válaszol, nem figyel rám. Azt is sejtettem, hogy előbb-utóbb lebukik, hogy félrelép. Most szakítottam vele, de borzasztó érzés, mert nem tudom, hogy mi lesz később. Úgy érzem, hiába jött rá most, hogy mit csinált rosszul, én már nem akarom magam kitenni annak a veszélynek, hogy újra megtegye velem, amit eddig. Az első szakítás után rengeteget beszélgettünk tiszteletről, odafigyelésről, őszinteségről, de úgy látszik, nem sikerült felfognia. És azt hiszem (de nem akarom megtudni már…), ha később újra együtt lennénk, ez az eset megismétlődne. Köszönettel veszek minden tanácsot, észrevételt.
Kedves CRIS256 en is ugyanebben a hajoban vagyok, parom mar masodik alkalommal lepett felre, es megis megtudtam bocsatani neki, nem tudom ha igazan meg tud-e meg valtozni. Keveset beszelgetunk, nem mondja el mi bantja, mindig mastol kell megtudjam mi tortenik vele, es megsem tudok szakitani, miert? Segitsetek!!!