10 szomorú szerelmes idézet

és egy segítő AJÁNDÉK MINIKÖNYV az oldal alján!

“Némely szívhez csak úgy tudnak hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.”

Stendhal

“Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.”

G. Hajnóczy Rózsa

“Képed keresem,
ha ágyba fekszem, kedvesem,
nyitott szemem sír nedvesen
és fájva.”

Paul Géraldy

“A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”

József Attila

Szép, de mégis szomorú szerelmes idézetek:

“Korán volt reményért hozzád menekülni:
Csak a fájdalomnak vagy te folytatása.”

Arany János

“Sose rettegjünk és aggódjunk amiatt, ami szívünkben természetes és igaz.”

Móra Ferenc

“Szereti az fű az csillagot, de a csillag messze fenn ragyog. Jaj, a csillagos ég de magos! Szegény födi fűszál harmatos.”

Gárdonyi Géza

“Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.”

Váci Mihály

“A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük – ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.”

Paulo Coelho

“Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt.”

Emily Bronte

Ha szerelmes a párjába, de mégis szomorú, akkor most feltétlenül töltse le ezt az ingyenes párkapcsolati könyvet!

A minikönyv letöltésével rengeteg hasznos, érdekes és szép párkapcsolat tanácshoz, ötlethez és tipphez jut hozzá. Töltse le most!

.

Két azonnali ingyenes ajándék Önnek!

.
.
.
.
Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben
.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:



Praktikusnak találom a minikönyvét. Ami tetszik benne, hogy nincs amerikai bestseller stílusa, hanem egyszerű és lényegretörő. Amiket leír, RENDKÍVÜL tetszenek! Kiemelném a megoldásra való összpontosítást egy vita folyamán.
SZ. E.
Nagyon tetszett az ingyenesen letölthető párkapcsolati konfliktus megoldó anyag. Sok hasonlóságot és hibát felfedeztem az olvasmányban, ami megtalálható a párkapcsolatomban is, de ezáltal talán jobban tudni fogom, hogy mit kell tennem. Nagyon köszönöm és szívesen látok hasonló tanácsokat.
K. Zs.

117 napos tanfolyam

Ajándék 117 napos tanfolyam a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:




Kedves Uram!
Csak gratulálni tudok Önnek, hogy olyan fantasztikusan összefoglalta a párkapcsolatokban szükségszerűen keletkező problémákat és javaslatokat is tett azok megoldására. Most már látom, hogy milyen hibákat követtünk el, miután megszűntek a közös célok (felnőttek a gyerekek). Nem részletezem, de meg vagyok győződve, hogy ha 20 évvel ezelőtt kezünkbe került volna hasonló könyv, akkor lehet, hogy még most is együtt vagyunk a férjemmel. Köszönöm!
S.Iné
Tisztelt Uram!
A minikönyve nagyon jól sikerült szerzemény. Kristálytisztán megvilágítja azokat a dolgokat, amik egy kapcsolat bukatatói, csak az ember sona nem gondolna bele, hogy a problémák ilyen apróságokon múlnak! Gratulálok!
Üdvözlettel:
B. A.
Tetszett az Ön írása. Nagyon jól összeszedte a dolgokat. Ha e szerint élnének a párok, akkor sokkal kevesebb válás, szakítás lenne. Tanítani kéne az Ön anyagát az iskolában, vagy TV műsorokban kellene jobbítani az embereket.
R. P.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:


Most hogy elolvastam a könyvet sok mindent át kell gondolnom a viselkedésemmel kapcsolatban és úgy gondolom hogy férjemmel is el fogom olvastatni hogy együtt tudjuk ezeket a problémákat megoldani. Köszönöm. Hálás vagyok Önnek.
Nyné M.
Letöltöttem az anyagát a párkapcsolat konfliktuskezeléséről. Elkezdtem olvasni, aztán majdnem be is zártam. Gondoltam magamban ezekkel magam is tisztában vagyok. Szerencsére tovább olvastam. Ez egy annyira jól megszerkesztett anyag, amit minden kapcsolatban élő embernek el kellene olvasni! Függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak ítéli meg a kapcsolatát. Ha jónak , akkor azért mert még jobbá teheti, ha rossznak ….. hát akkor meg pont itt az ideje. Köszönöm a segítségét!
F.I.

Ne maradjon le
az ajándékokról:

Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:

© 2008-2011 – Dr. Mészáros Ádám

Válás, válóper

Honlapkészítés: pixelhuszár

.
-->