
Prof. Dr. Bagdy Emőke könyve azoknak ajánlott, akik szeretnék, megismerni saját lelki működéseiket. Azoknak, akiknek igazán célja, hogy testi-lelki egészségük, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk megmaradjon, illetve ha elveszett, akkor újból előkerüljön.
A könyv érdekes szemléletet ad pszichés egyensúlyunk kialakítására, megtartására. A könyv egy-egy fejezetcíme már önmagában is árulkodó, íme néhány a teljesség igénye nélkül:
Pszichofitnesz idézetek:
Ha életterheinket kihívásnak, pozitív próbatételnek fogjuk fel, akkor nagyobb az esély, hogy a teher megkönnyebbül, s ezáltal mi is.
A stresszhelyzeteket aligha kerülhetjük el. Tekintsük hát erőpróbának, és minden lehetséges támadásponton lépjünk fel a károsító hatások ellen.
Felelősség önmagunkért, pozitív kihívásként szemlélt stresszhelyzetek, megküzdési bátorság – e három teendőről sose feledkezzünk meg!”
Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor. A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár. Tiszafüredi származású, 1941-ben látta meg a napvilágot. Munkásságának fő iránya a klinikai és mentálhigiéniai pszichológia A relaxációs módszerek és az egészségmegőrzés, lelki önkarbantartás (pszichofitness) jeles hazai képviselője. Pszichoterápiás módszerek terén a meditációs, imaginációs valamint álom és képi folyamatokkal dolgozó (dream) terápiák kiképző terapeutája.
A különleges sikerű könyvhöz CD formátumú hanganyag is készült, amelyen a következő hanganyagok hallhatók:
Ha szeretne a párkapcsolatában is fitt és derűs lenni, szeretné a párjával kialakuló konfliktusokat megoldani, töltse le ingyenes ajándékainkat!

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Ajándék 117 napos tanfolyam a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?