Hazugság jelei

Miből ismerhetjük meg, hogy másik nem mond igazat? Melyek a hazugság jelei?

Hazugság jelei a testbeszédben

Tipikus jele a hazugságnak a száj eltakarása. Ennek oka az, hogy kisgyermekkorban a lelkiismerete olyan erős az embernek, hogy ha hazudunk, eltakarjuk szánkat a kezükkel. Nem akarjuk kiengedni a nem igaz gondolatokat. Felnőttként ezt már nem tehetjük meg, ezért a kezünk elindul a szánk felé, de megáll útközben, mintha csak egyet hessentettünk volna a levegőben, megigazítottuk volna a gallérunkat, a rugánk ujját stb. Tehát a hazugság jeleiből talán a leggyakoribb jel az, hogy a hazug ember gyakran megérinti a száját annak jeleként, hogy valami rossz csúszott ki rajta.

Előfordul, hogy az illető, akivel beszélünk, gyakran az orrához kap. Ez nem véletlen. Ennek biológiai oka az, hogy hazugság közben megduzzad az orr, mivel az erekbe több vér jut, így az orr kitágul!

A hazugság jelei közé tartozik az is, ha a hozzánk beszélő embernek a tenyereit nem látjuk a kezét eltakraja. A hazug ember nem nyílt lapokkal látszik, és ez a kezével sincs másképp.

A gallér-húzogatás is a hazugság jelei közé tartozik. Mivel a hazugság közben a bőr fiziológiai állapota megváltozhat, sok esetben több levegő kell. Talán Ön is látott már olyat, hogy egy embernek meglepő módon meg kellett érintenie a nyakát, mert furcsán érezte magát. Ha ez nem düh, csalódás vagy egyéb zavar miatt van, a hazugság jelei közé srolhatjuk ezt a jelenséget is.

A hazugság jelei a tekintetben

A hazug ember kerüli a szemünkbe nézést. A hazugság jelei közé soroljuk, ha a másik félrenéz, eltakrja a szemét, dörzsöli. De ennél jóval tovább mentek a kutatók.

A testbeszédet kutató szakértők szerint, ha valaki felépít egy történetet, jobb oldalra tekint, ha pedig megpróbál visszaemlékezni, balra. Ezek annyira gyors és ösztönös cselekedetek, hogy elég nehéz tudatosan megváltoztatni. Így jobbra tekintő partnered biztos, hogy épp egy alaposan megfontolt történeten munkálkodik!

Becsapós viszont az, hogy aki gyakran hazudik, az egyenesen a szemünkbe néz, hiszen tisztában van azzal, hogy a lesütött szem árulkodó. Ezzel is elárulja magát, mivel hosszabban tartja pillantását az igazmondónál: pislogni kezd, kiszárad a szeme.

A hazugságvizsgáló is a hazugság jeleit keresi

A hazugságvizsgáló készülékek is olyan jelekből olvasnak, mint amilyenekből mi. A hazugásvizsgáló azt nézi, amikor a tenyerünk izzad, légzésünk felgyorsul, és vérnyomásunk is emelkedik.

A hazugság egyéb apró jelei

  • a szemöldök apró felvonása különösebb indok nélkül
  • a száj szögletének apró rándulása
  • szemhunyorítás
  • a pupilla apró beszűkülése
  • idegességében föl-le rázza a lábát
  • a pupillák kitágulása
  • orr izom összehúzódása
  • magasabb hang a hazugság közben

A hazugság jelei a kommunikációban

A hazugság jelei közé tartozik az, amikor valaki szokatlan gesztusokat produkál, vagy olyan kifejezéseket és szófordulatokat mond, amelyekkel még nem találkoztunk, és furcsának hatnak.

Szokták azt is mondani, hogy a hazugság jelei közé tartozik az is, hogy a füllentő embernek mindig azonnal van magyarázata, ha kérdőre vonják, ha számonkérik.

Természetesen a hazugásg jeleit összefüggően kell vizsgálni, a legfontosabb dolog, hogy egységben nézzünk rá a másikra. Valószínűleg lesz egy vagy több olyan jel, amelyik ellentmond a többinek, vagy erőteljesen eltúlzott a többihez képest. Ilyenkor számíthatunk rá, hogy füllent a másik. Azonban soha ne felejtsük el szóban is megbeszélni a történteket. A hazugság jeleiből még ne következtssünk semmi rosszra!

.

Két azonnali ingyenes ajándék Önnek!

.
.
.
.
Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben
.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:



Praktikusnak találom a minikönyvét. Ami tetszik benne, hogy nincs amerikai bestseller stílusa, hanem egyszerű és lényegretörő. Amiket leír, RENDKÍVÜL tetszenek! Kiemelném a megoldásra való összpontosítást egy vita folyamán.
SZ. E.
Nagyon tetszett az ingyenesen letölthető párkapcsolati konfliktus megoldó anyag. Sok hasonlóságot és hibát felfedeztem az olvasmányban, ami megtalálható a párkapcsolatomban is, de ezáltal talán jobban tudni fogom, hogy mit kell tennem. Nagyon köszönöm és szívesen látok hasonló tanácsokat.
K. Zs.

117 napos tanfolyam

Ajándék 117 napos tanfolyam a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:




Kedves Uram!
Csak gratulálni tudok Önnek, hogy olyan fantasztikusan összefoglalta a párkapcsolatokban szükségszerűen keletkező problémákat és javaslatokat is tett azok megoldására. Most már látom, hogy milyen hibákat követtünk el, miután megszűntek a közös célok (felnőttek a gyerekek). Nem részletezem, de meg vagyok győződve, hogy ha 20 évvel ezelőtt kezünkbe került volna hasonló könyv, akkor lehet, hogy még most is együtt vagyunk a férjemmel. Köszönöm!
S.Iné
Tisztelt Uram!
A minikönyve nagyon jól sikerült szerzemény. Kristálytisztán megvilágítja azokat a dolgokat, amik egy kapcsolat bukatatói, csak az ember sona nem gondolna bele, hogy a problémák ilyen apróságokon múlnak! Gratulálok!
Üdvözlettel:
B. A.
Tetszett az Ön írása. Nagyon jól összeszedte a dolgokat. Ha e szerint élnének a párok, akkor sokkal kevesebb válás, szakítás lenne. Tanítani kéne az Ön anyagát az iskolában, vagy TV műsorokban kellene jobbítani az embereket.
R. P.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:


Most hogy elolvastam a könyvet sok mindent át kell gondolnom a viselkedésemmel kapcsolatban és úgy gondolom hogy férjemmel is el fogom olvastatni hogy együtt tudjuk ezeket a problémákat megoldani. Köszönöm. Hálás vagyok Önnek.
Nyné M.
Letöltöttem az anyagát a párkapcsolat konfliktuskezeléséről. Elkezdtem olvasni, aztán majdnem be is zártam. Gondoltam magamban ezekkel magam is tisztában vagyok. Szerencsére tovább olvastam. Ez egy annyira jól megszerkesztett anyag, amit minden kapcsolatban élő embernek el kellene olvasni! Függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak ítéli meg a kapcsolatát. Ha jónak , akkor azért mert még jobbá teheti, ha rossznak ….. hát akkor meg pont itt az ideje. Köszönöm a segítségét!
F.I.

Ne maradjon le
az ajándékokról:

Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:

© 2008-2011 – Dr. Mészáros Ádám

Válás, válóper

Honlapkészítés: pixelhuszár

.
-->