Szerelmes idézetek: “szeretlek”

Gyönyörű idézetek azoknak, akik szeretnék kifejezni a párjuknak: “SZERETLEK!”

“A szerelem (…) több, mint egy szó, amit este lefekvés előtt elmormolunk. A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.”

Nicholas Sparks

“Ha valaki egyszer belopja magát a szívedbe, örökre ott marad.”

Guillaume Musso

“Akkor kedves az élet, ha az összes baj és fene ellenére is szerelmesen érzed, hogy viszont-szeret.”

Vavyan Fable

“Tudományos kutatások igazolják, hogy azok az emberek, akik sokáig éltek együtt, megérzik egymás jelenlétét, akkor is, ha nem tudják pontosan, hogy hol van a másik.”

Paulo Coelho

“Ha teljesen átadjuk magunkat a szeretetnek, legyen az isteni vagy emberi, az azt jelenti, hogy lemondunk mindenről – beleértve a saját jólétünket és a döntéshozási képességünket. Azt jelenti, hogy a szó legmélyebb értelmében szeretünk. Valójában nem akarjuk azt a fajta megváltást, amit Isten szán nekünk: mi meg akarjuk őrizni az ellenőrzést minden lépésünk fölött, döntéseink teljes tudatában akarunk maradni, és magunk akarjuk megválasztani áhítatunk tárgyát. A szeretet nem ilyen: jön, befészkeli magát, és átveszi az irányítást. Csak az erős lelkűek bízzák rá magukat teljesen.”

Paulo Coelho

További szeretek-idézetek szerelmeseknek:

“A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol. (Márai Sándor)

“A szeretet nem idill, nem szemforgató boldogság. A szeretet kötés életre-halálra, a szeretet szolgálat. Szeretni annyi, mint minden elveszteni és mindent megnyerni egyszerre.”

Márai Sándor

“A szerelem az emberiség nagy, közös érzése, és bármi rossz, ami egy szerelemben történik, az a világ összes többi szerelmének is árt.”

G. G. Márquez

“Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!”

Paulo Coelho

“A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak.”

William Shakespeare

“Köszönöm, hogy szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom, átölelsz, ha félek, és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek!”

Ismeretlen

“Ha szeret valaki, viszontszereted, s ha semmi egyebet nem tudsz neki adni, szeretetet még mindig adhatsz.”

George Orwell

“Ha szeretek valakit, akkor egyszerre ismerem fel benne, akivel teljesen egy vagyok, s aki teljesen más, mint én.”

Müller Péter

“A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.”

Márai Sándor

“Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes olyasmiket lát imádottján, amiket más nem vesz észre.”

Feleki László

Ha szeretné, hogy élete végéig őszintén azt mondhassa a párjának: szeretek, feltétlenül töltse le magának ezt a könyvet:

.

Két azonnali ingyenes ajándék Önnek!

.
.
.
.
Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben
.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:



Praktikusnak találom a minikönyvét. Ami tetszik benne, hogy nincs amerikai bestseller stílusa, hanem egyszerű és lényegretörő. Amiket leír, RENDKÍVÜL tetszenek! Kiemelném a megoldásra való összpontosítást egy vita folyamán.
SZ. E.
Nagyon tetszett az ingyenesen letölthető párkapcsolati konfliktus megoldó anyag. Sok hasonlóságot és hibát felfedeztem az olvasmányban, ami megtalálható a párkapcsolatomban is, de ezáltal talán jobban tudni fogom, hogy mit kell tennem. Nagyon köszönöm és szívesen látok hasonló tanácsokat.
K. Zs.

117 napos tanfolyam

Ajándék 117 napos tanfolyam a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:




Kedves Uram!
Csak gratulálni tudok Önnek, hogy olyan fantasztikusan összefoglalta a párkapcsolatokban szükségszerűen keletkező problémákat és javaslatokat is tett azok megoldására. Most már látom, hogy milyen hibákat követtünk el, miután megszűntek a közös célok (felnőttek a gyerekek). Nem részletezem, de meg vagyok győződve, hogy ha 20 évvel ezelőtt kezünkbe került volna hasonló könyv, akkor lehet, hogy még most is együtt vagyunk a férjemmel. Köszönöm!
S.Iné
Tisztelt Uram!
A minikönyve nagyon jól sikerült szerzemény. Kristálytisztán megvilágítja azokat a dolgokat, amik egy kapcsolat bukatatói, csak az ember sona nem gondolna bele, hogy a problémák ilyen apróságokon múlnak! Gratulálok!
Üdvözlettel:
B. A.
Tetszett az Ön írása. Nagyon jól összeszedte a dolgokat. Ha e szerint élnének a párok, akkor sokkal kevesebb válás, szakítás lenne. Tanítani kéne az Ön anyagát az iskolában, vagy TV műsorokban kellene jobbítani az embereket.
R. P.

Hogyan kezeljem
a párommal
a konfliktusainkat?

Azonnal olvasható minikönyv arról, hogy mit tegyünk, ha összetűzésbe kerülünk a párunkkal.

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:


Most hogy elolvastam a könyvet sok mindent át kell gondolnom a viselkedésemmel kapcsolatban és úgy gondolom hogy férjemmel is el fogom olvastatni hogy együtt tudjuk ezeket a problémákat megoldani. Köszönöm. Hálás vagyok Önnek.
Nyné M.
Letöltöttem az anyagát a párkapcsolat konfliktuskezeléséről. Elkezdtem olvasni, aztán majdnem be is zártam. Gondoltam magamban ezekkel magam is tisztában vagyok. Szerencsére tovább olvastam. Ez egy annyira jól megszerkesztett anyag, amit minden kapcsolatban élő embernek el kellene olvasni! Függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak ítéli meg a kapcsolatát. Ha jónak , akkor azért mert még jobbá teheti, ha rossznak ….. hát akkor meg pont itt az ideje. Köszönöm a segítségét!
F.I.

Ne maradjon le
az ajándékokról:

Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?
minikönyv
Párkapcsolati Konfliktusok Tanfolyam
e-mailben

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:

© 2008-2011 – Dr. Mészáros Ádám

Válás, válóper

Honlapkészítés: pixelhuszár

.
-->