Ismerősek az ilyen jellegű kellemetken gondolatok?

Csak azért kérdezem, mert kevesen tudják, hogy a halogatásnak több rejtett káros következménye van.

Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy ha halogatunk megtenni valamit, az nagyon tud  nyomasztani bennünket. És ezzel semmi újat nem mondtam. Csakhogy…

Az idő múlásával egyre nehezebben tudjuk megtenni azt, amit korábban megtehettük volna. A halogatás folyamatosan elveszi a lelkierőnket, és amit korábban megtehettünk volna, sokkal nagyobb erőfeszítéssel tudjuk csak megtenni később. És pont ez a gond!

Ha a párkapcsolatunkban halogatunk dolgokat, azok eleinte nyomasztanak,  majd – és itt jön az igazi veszély! – az idő múlásával teljesen leteszünk arról, hogy elévgezzük a halogatott tennivalónkat.

És hogy mit lehet halogatni egy párkapcsolatban? Íme néhány példa:

1. bocsánatkérést
2. egy eltitkolt rossz cselekedetünk bevallását
3. a párunk kérésének teljesítését
4. egy megfogadott változást magunkban
5. a párunk régi vágyának teljesítését
6. szakember segítségének kérését, ha nem tudjuk megoldani egy közös problémát
7. és még sorolhattnám…

„Ádám, magamra ismertem, mit tegyek?”

1) Szánjon rá 5 percet, és írja össze egy papírlapra, milyen elmaradásai vannak a párkapcsolatában a párja felé.

2) Ha elkészült a lista, pontról pontra tegye meg, amit meg kell tennie!

Ja, hogy nincs hókuszpókusz, nincs megfoghatatlan és bonyolult tennivaló? Ez igaz. CSINÁLNI KELL! Hajrá!

A hónapok, évek alatt felhalmozott hibáinkat folyamatosan orvosolni kell, a párunkban okozott sérelmeket rendszeresen át kell beszélni vele… és ez legalább annyira fontos, mint a romantika!

Aki nemcsak a kellemes élmények megélésében akar profi lenni, hanem a konfliktusok, megbántások, sérelmek orvoslásában is, az legalább annyit tegyen meg, hogy minden egyes nap megkérdezi saját magától:

Mivel okoztam ma rosszat a páromnak, és azt hogyan hozhatnám helyre?

Ez a minimum.

“Talán emlékszik rám, szeptemberben írtam Önnek egy levelet, melyben szerettem volna megköszönni a segítségét, hogy része volt abban hogy esélyt adtunk a férjemmel az újrakezdéshez.

Szeretném megosztani Önnel, hogy mi történt azóta.

A férjem visszaköltözött és hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden könnyen és gördülékenyen megy, de tényleg igyekszünk, és ami nagyon fontos, hogy mindketten. Újraismerjük egymást és egy csomó olyan pozitív dolgot fedezünk fel a másikban, ami felett eddig elsiklottunk. Sokat beszélgetünk, úgy hogy meghallgatjuk a másikat. Nem tartott be minden napot, de végigolvasta velem az adventi napok pároknak-ot, ami nála hatalmas fejlődés. A mindennapi gondok ugyan megnehezítik az életünket és közel sem vagyunk még a boldogságunk csúcsán, de úgy érzem, nagyon jó úton haladunk, hiszen egy a cél, hogy a az akadályokat legyőzzük, ne pedig a szőnyeg alá seperjük, mint régen.

Kívánok Önnek erre az évre sok hasonlóan pozitív töltésű löketet, hogy érezze a munkája eredményét. Mindezt persze egészségben és boldogságban!!!”

És hogy miért osztom meg ezt a visszajelzést?

Hát azért, mert – élő példa hiányában – egyre nehezebben hisszük el, hogy lehet TENNI a javulás érdekében.

Pedig igenis vannak, akiknek sikerül.

Mindenkinek kívánom, hogy higgye el, hogy lehet jobb a párjával a kapcsolata a jelenleginél!

És ahogy napról napra éljük az életünket, mi is ebben a 3 idősávban gondolkodunk. Pontosabban kellene gondolkodnunk – merthogy sajnos sokszor felborulnak az arányok.

1) Múltmánia

Nagyon sokan nem a jelenre koncentrálnak, és emiatt nem tudják élvezni és értékelni a mindennapjaikat:

• “Évek óta milyen rossz nekem…”
• “Hogy megbántott akkor…”
• “Régen milyen jó volt vele, bezzeg most…”

És közben nem veszik észre, hogy nem tudják megtalálni a kapcsolatuk aktuális szépségeit.

Mint amikor keressük a lakáskulcsot, és széttúrjuk miatta a fél lakást, mire a végén rájövünk: végig ott volt a kezünkben.

2) Jövőmánia

Jövőt tervezni, célokat állítani lehet, sőt kell is. De nem úgy, hogy azt hisszük, hogy a jövőben lesz csak minden jobb.

• “Úgy várom, hogy felnőjenek a gyerekek, minden jobb lesz…”
• “Ha jobb munkahelyem lenne, több időm maradna a családomra…”
• “Ha több pénzünk lesz, akkor talán nem fogunk mindig az anyagiakon veszekedni…”

Azt hiszem, ez is egy súlyos önbecsapás. Könnyű ugyanis egy külső körülményt várni, amitől majd jobb lesz az életünk. Azért ugyanis nem kell tenni semmit, így a felelősség nem a miénk…

Legyünk jelenmániások!

Mi az, ami MOST jó a kapcsolatomban? Mi az, amit MOST megtehetnék a páromért? Mi az, aminek MOST tudok örülni?

Ez bizony jelen idő!

Nem a múltbéli gondolataink vagy jövőbeli vágyaink világa, hanem a jelenbeli valóság. Az idő, amikor tehetünk a kapcsolatunkért, amikor kereshetjük a párunkban a jót, amikor megölelhetjük, amikor élvezhetjük a vele töltött időt, amikor helyrehozhatjuk, amit elrontottunk.

Akik a gondolataikban állandóan időutaznak, elfelejtik megtalálni az életük aktuális szépségeit. Akik minden egyes nap az adott nap szépségeire, tennivalóira figyelnek, azoknak viszont nagyon sok örömhöz jutnak.

Ha magyartanár lennék, nálam csak az kapna ötöst, aki a jelen időt ismeri. A többi ugyanis nem érdekel.

Kérem az ellenőrzőket, kinek adhatok ötöst?

Mi a közös a következő élőlényekben, tárgyakban?

• Virág
• Kutya
• Hajszárító
• Autó
• Csecsemő

Hát az, hogy adnunk kell nekik valamit, ha azt akarjuk, hogy éljenek és működjenek.

• A virágnak vizet, napfényt és földet.
• A kutyának ennivalót és egy helyet, ahol meghúzódhat.
• A hajszárítónak áramot.
• Az autónak benzint.
• A csecsemőnek anyatejet.

Ha a virágnak, a macskának, a hajszárítónak, az autónak vagy a babának nem adjuk azt, amire szüksége van az életbenmaradáshoz, a működéshez, akkor:

• a virág elpusztul
• a macska elpusztul
• a hajszárító nem szárít
• az autó nem megy,
• a baba pedig sír.

És a házasságunkkal mi a helyzet?

Csak azért kérdezem, mert ha valamibe nem adunk bele, az törvényszerűen nem lesz életképes, és nem fog működni.

És ez a házasságunkra is igaz.

Ha a házasságunkat nem építjük napról napra, nem teszünk bele apait-anyait, akkor:

• elhervad, mint egy megöntözetlen virág
• elpusztul, mint egy kóborkutya
• nem szárít, mint egy áram nélküli hajszárító
• leáll, mint egy kifogyott tankú autó
• ordít, mint egy éhes csecsemő

A tanulság tehát ez: építenünk kell a házasságunkat, beletenni minden egyes nap, adni, hogy működjön és életképes legyen sokáig. És akkor még jól is fogjuk magunkat érezni benne!

Pál Ferenc önálló kötetei:

A jelen lévő Isten – Pál Ferenccel beszélget Néráth Mónika – Miért Hiszek sorozat LIX. kötet

Sosem az a kérdés, hogy Isten jelen van-e … Lehet, hogy ha valaki ezt tényleg végigcsinálja, akkor ott benn, legbelül, egyszer csak elkezd zokogni, vagy valódi könnyei lesznek. És azt kérdezi:

- De hát tényleg. Szeret engem valaki?
- Van valaki, aki engem szeret?
Mert az a mély vágyam, hogy szerethetőnek tartsam magam. És akkor itt egyszer csak az Isten megszólal, hát hogyne volna!

A függőségtől az intimitásig – Vágy, élmény, kapcsolat

Mitől válik egy találkozás meghitté, és egy kapcsolat bensőségessé? Miben különbözik egy meghitt kapcsolat a társfüggőségtől? Tényleg igaz, hogy az intimitásból valakinek több kell, másnak kevesebb is elég belőle? Hogyan lehetséges az, hogy egyszerre vágyhatunk utána, és félhetünk is tőle? A meghittség egy varázslat, amivel néha megajándékoz az élet, vagy tehetünk is azért, hogy az intimitás magával ragadó élményeiben gazdag, tartós, bensőséges kapcsolatunk legyen? Minderre, és még sok más fontos kérdésre kaphatunk válaszokat ebből az izgalmas könyvből.

Tükör által világosan – Isten arcvonásai az önismeret fényében

A Millenáris hetente egyszer zsúfolásig megtelik – fiatalok és nem annyira fiatalok egyaránt lelkesen hallgatják Pál Ferenc atya előadásait a hitről, Isten arcvonásairól az önismeret fényében. Mi a titka Feri atyának? Talán az, hogy sikerült ráhangolódnia a XXI. század emberének problémáira, kétségeire és reményeire egyaránt. Nagy sikert aratott a Miért hiszek? sorozatban is A jelen lévő Isten címmel kiadott beszélgetés is.

Könyvek, amelyek Pál Ferenc írásait is tartalmazzák:

A belénk égett múlt – Elengedés, megbocsátás, újrakezdés

Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán elengedni? Mihez kezdjünk, ha rájövünk, hogy fájó emlékeinktől a lelkünk mélyén nem is akarunk megszabadulni, holott éppen ez gátol meg abban, hogy teljes életet élhessünk? Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani – miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekben gazdag jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra? A kötet neves szerzői a modern pszichológia, a vallás és a spiritualitás világába vezetnek, együttérzéssel kísérve az olvasót azon a nehéz úton, amelynek végén azonban mégis csak ott van a felszabadulás és az újrakezdés lehetősége.

Belső utakon – A Nyitott Akadémia válogatott előadásai önismeretről, sorsról és szabadságról

Ki vagyok én valójában? Milyen tényezők alakítják viselkedésemet és sorsomat? Miért keveredem újra meg újra hasonló helyzetekbe? Hogyan ismerhetném és érthetném meg jobban önmagam? Meddig terjed a szabadságom, mi áll rajtam, s mi az, amire már nincs befolyásom? Miként változtathatok magamon és a körülményeimen?

A könyv ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a választ.

Családi boldogság, családi pokol? – Az együttélés művészete

A Nyitott Akadémia kiváló előadóinak írásai olvashatóak a családról, gyermekekről, szülőkről, egyensúlyról, szeretetről és szeretettelenségről e könyvben. A családi együttélés modern problémáit veszik górcső alá, és igyekeznek választ adni arra a kérdésre, hogy a folyamatosan változó körülmények között miként teremthetünk mégis stabil és meghitt kapcsolatot a hozzánk legközelebb állókkal.

Párkapcsolat Klinika

Vajon rendbe lehet-e még hozni egy párkapcsolatot, ha egyszer már elromlott? Honnan tudhatjuk biztosan, hogy tönkrement, s nem pusztán egy átmeneti válságot élünk át? Mit jelezhet a társas magány, a nemi szerepek felcserélődése, a konfliktuskezelés eredménytelensége, a sok ádáz játszma, szexuális zavar és az intimitás fájó hiánya? Még ma is viszonylag kevesen készülünk fel arra, hogy egy jó párkapcsolatban is kikerülhetetlenül találkozni fogunk krízishelyzetekkel. Ezek az úgynevezett normatív krízisek nagyon is komoly kérdéseket vetnek fel, mégsem arra szólítanak fel bennünket, hogy szakítsunk, hanem a válságot megélve, azon keresztüljutva még jobban elmélyíthetjük összetartozásunkat. Éppen ideje, hogy elkezdjünk dolgozni ezen sokat tehetünk magunkért, a kapcsolatunkért!

Sors és önismeret – Belső erőforrásaink felfedezése

Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat – mert a sorsod te vagy! Nem külső erők uralkodnak rajtad, jellemed, személyiséged alakítja jövődet – mondta a delphoi jósda papnője, Püthia a hozzá fordulóknak, s ennél nehezebb, ugyanakkor izgalmasabb feladatot aligha adhatott volna nekik. Az ember gyakran önmaga számára is megfejthetetlennek tűnő rejtély: mást gondol, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol, és mást tesz, mint amit mond. A kötet neves szerzői ezúttal azt a kérdést vizsgálják, hogy miként vonhatjuk befolyásunk alá sorsunk alakulását, s a nehéz helyzetekben hogyan szabadíthatjuk fel belső erőforrásainkat.

A könyvek általában megvásárolhatóak a nagyobb könyvesboltokban, azok webshopjaiban, illetve a Nyitott Akadémia weboldalán.

Jó olvasást, feltöltődést és tanulást kívánok a könyvekhez!

1971-től 2001-ig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékének oktatója, közben három évig a Budapesti Református Teológiai Akadémiaprofesszora volt. 1976-tól a pszichológia tudományok kandidátusa. 1997 és 2000 között felekezetközi bibliaiskolát vezetett Pécelen.

A Biblia Szövetség alelnöke. A pasaréti református gyülekezet presbitere. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője, a Biblia és Család című lap főszerkesztője. 1999-ben Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki.

Könyvei, főbb művei

Könyvei: Személyiséglélektani kalauz (1981), Keresztyén házasság (1992), Van-e keresztyén pedagógia? (1994), Útjelző táblák (1996), A menekülő ember, Szex és szerelem (1998), Házassági karambolok (2000), Öregedés és halál – újjászületés és feltámadás (2002), Körkép, korkép, kórkép (2004)

Előadása

Dr. Pálhegyi Ferenc előadásai (mp3 hanganyagok és ppt bemutatók) megtalálhatók a Bibliai Házassággondozó Szolgálat weboldalán:

http://www.bhsz.hu/eloadasok/pf.htm

Elérhetősége

Pálhegyi Ferenc weboldala a www.palhegyi-ferenc.com. Internetes publikációit első kézből blogjában lehet megtalálni, amely innen érhető el: http://www.bibliai.com/palhegyi-ferenc/

A szakember megtalálható a Facebookon is: http://www.facebook.com/palhegyif

Pálhegyi Ferenc-idézetek

“Kapcsolataink betegségének valódi kórokozója mindannyiunk szívében benne van születésünk óta: az önzés.”

“Tudomásul kell vennünk, hogy a gyermek Isten tulajdona, nem a szülőé. A szülő a gyermeket sáfárságra kapta. A sáfár jellemzői:

1. A rábízott vagyon nem az övé,

2. ideiglenesen van rábízva,

3. el kell számolnia vele.”

“Az önismeret pszichológiáját dióhéjban így fogalmaznám meg: magadat csak akkor látod, ha a többieket nézed.”

“Ne a saját elképzelésem alapján akarjak jó férj lenni. Mert nem a magam férje vagyok. A feleségemé!”

A mai blogbejegyzésem lényege a fenti két mondat. És miért ilyen fontos ez?

Sokunkban megvan a szándék arra, hogy jó párja legyünk a párunknak.

Akik egy kicsit is tudatosabbak…

• a gyerekkori szerelemnél (Csak az a fontos, hogy nekem legyen jó!), és
• az egyre divatosabb, felelőtlen hozzáállásnál (Az érzelmeim határozzák meg, hogy mit teszek a kapcsolatomban.),

azok már felismerték: tenni kell a szerelemért, a párunk és a saját boldogságunkért. Jó párnak, jó házastársnak kell lennünk.

De vajon hogyan is teszünk ezért?

Azt figyeltem meg, hogy sokan tudatlanságból, mások viszont pont a “nagy tudásuk” miatt abban a tévhitben élnek, hogy ők szinte mindent jól csinálnak a kapcsolatukban.

És ez igaz is lehet, csak éppen a saját szemüvegükön keresztül. És pont ez a gond!

Hiszen lehet, hogy én minden nap sokat dolgozom a családért. De ha a párom a túlórapénzem helyett egy órányi beszélgetésre vágyik, akkor valójában semmit nem csinálok jól.

Ha rendben tartom a háztartást, de mondjuk nem keresem a páromban azt, hogy miért dicsérhetném meg, holott ő imádja, ha dicsérik, akkor valójában semmit nem csinálok jól.

Mielőtt hátradőlünk, és megnyugszunk, hogy mindent jól csinálunk, vegyük fel a párunk szemüvegét, és azon keresztül kérdezzük meg magunktól:

Jó felesége vagyok a férjemnek?

Jó férje vagyok a feleségemnek?

• Mi a bajod?
• Min sértődtél meg?
• Dühös vagy?

Bár ezeket a kérdéseket azért tesszük fel, hogy megbeszéljük a párunkkal a problémákat, valójában épp ellenkező hatást érünk el velük.

Azonnal kiütjük a probléma megbeszélését a normális mederből. Vagy mint a boxban: ezekkel a kérdésekkel aztán biztosan “kiütjük”, padlóra küldjük a párunkat.  Máris megmagyarázom, miért…

• Mi a bajod? (Párunk válasza: Mi lenne, hát nem látod, milyen bunkó voltál velem?)
• Min sértődtél meg? (Párunk válasza: Na nehogy már ne tudd!)
• Dühös vagy? (Párunk válasza: Mi lennék…)

A kiütős kérdésekkel az a baj, hogy azt sugalljuk velük, mintha nem is éreznénk át, hogy a tettünkkel megbántottuk a párunkat. Mintha nem vennénk észre a saját hibánkat.

Ugyancsak gond, hogy ezekkel a kérdésekkel túl hamar térünk rá a legkínosabb, legrázósabb területre. Holott a beszélgetés elején sokszor már az a tény is nagy eredménynek számít, hogy le tudunk ülni egymással beszélgetni. De akkor miért is akarjuk 2 perc alatt lerendezni egy fontos dolog megbeszélését?!

Mi a megoldás?

Ehelyett a hibás kezdés helyett a beszélgetést szépen lassan fel kell építeni, mint egy piramist.

Hiszen ha belegondolunk, a bizalmat és a jó légkört csak lassan lehet megalapozni, legyen szó bármilyen kapcsolatról. És bizony igen, ilyen helyzetekben a nulláról kell felépíteni azt, amit leromboltunk.

Az elején ezért indítsunk inkább valami ilyennel:

• Látom, megbántottalak.
• Látom, rossz kedved van.
• Látom, dühös vagy.

Tehát fejezzük ki egy kijelentő mondattal, hogy észleljük a párunk rossz kedvét.

És ne kérdezzük meg az okát, mert a párunk ilyenkor úgy érzi, hogy azt tudnunk kellene. (És ez sok esetben igaz is…)

Engedjük, hogy a kijelentésünk után elmondhassa, kibeszélhesse magából a megbántottságát, a rossz kedve – számunkra nem túl jóleső – részleteit!

A kiütős kérdéseket pedig örökre felejtsük el!

Az a nap, amikor tudom, hogy vége, nincs tovább, eddig tartott az életem. Ekkor már sokat nem tudok tenni azért, hogy jobb életem legyen, csak visszanézni tudok az életemre. És ez a pillanat mindenki életében eljön. Az Önében is!

Én tudom, hogy ha eljön ez a nap, fel kell tennem saját magamnak a kérdést:

Mire használtam fel az életem?

A munkahelyi hajtásra?

Híradók, sorozatok, megnézésére?

Idegen emberekre, akikre ma már nem számíthatok?

Unalomra? Rossz kedvre?

Hobbira?

Lehet dolgozni, és a munkánkban szép eredményt elérni. Fontos, hogy a gyerekeinkkel is sokat foglalkozzunk, hiszen felelősek vagyunk értük. A barátoknak is szüksége van ránk. És persze a kikapcsolódás is fontos.

De a párkapcsolatunk, a házasságunk nem egy dolog a sok közül!

Nem azonos kategória a munkával, a barátokkal, a hobbinkkal.

A párunkra igenis időt kell szánni az életünkből. Sok-sok időt.

Ma! Ma! Ma!

Az életünket most éljük. Ma még meg tudunk dolgozni a boldogságért, ma még képesek vagyunk időt szánni a párunkra, és ma még megvan a lehetőségünk, hogy együtt legyünk, és az örömet jelentsen nekünk és a párunknak is. Ha az utolsó napunkon tiszta lelkiismerettel, magunkkal és az életünkkel megelégedve szeretnénk elaludni, azért ma tudunk és ma kell megdolgoznunk.

Ne hagyjuk, hogy a karrier, más emberek, hamis szórakoztató eszközök eltereljék a figyelmünket a a párunkról, házastársunkról!

Ön mit fog MA tenni a saját és a párja boldogságáért?